SZAKÍTÁS UTÁN HOGYAN TOVÁBB?

szakítás után hogyan tovább

Érezzük már egy ideje, hogy ennek itt a vége, valahogy mégsem akarjuk ezt még saját magunknak sem bevallani. Hiszen olyan jól mutatunk együtt az Instagramon a túlfilterezett nyaralásos képeinken. És kívülről is annyira tökéletes párnak lát minket minden irigykedő ismerős. Ezért időnként még saját magunkkal is sikerül elhitetnünk, hogy valóban azok vagyunk; boldogok és olyan emberek, akiket Isten is egymásnak teremtett. Pedig azért már vannak árulkodó jelek. De elengedni valahogy mégsem vagyunk képesek a másikat. Mindig találunk egy utolsó szalmaszálat, amibe kapaszkodhatunk. Aztán egy ponton csak betelik a pohár és tudjuk, hogy már nincs többé visszaút. Ilyenkor pedig kénytelenek vagyunk magunknak feltenni a legnehezebb kérdést: mégis szakítás után hogyan tovább?

Tovább

BÉKÜLÉS SZAKÍTÁS UTÁN

békülés szakítás után

Volt egy kis veszekedés köztünk valami apróságon, de úgy gondoltuk, hogy semmi komoly, csak a szokásos. Azt hittük, hogy öljük majd kicsit egymást, aztán minden újra a régi lesz. De most mégsem így alakult. Vége lett. Mi pedig összetörtünk és kétségbeestünk. Az egyetlen dolog, amiben biztosak vagyunk, hogy a békülés szakítás után az egyetlen esélyünk. De hogyan is csináljuk, hogy ne szúrjuk el? Erről szól a cikk.

Tovább

MEGCSALÁS UTÁN

Mindig azt hisszük, hogy ez csak más pároknál fordulhat elő, aztán teljesen összetörünk, amikor kiderül, hogy mégis megtörtént nálunk is. A következő cikkben azokat a hibákat szedtem össze, melyeket ne kövessünk el megcsalás után. Éppen elég nagy krízis a kapcsolatunknak a párunk hűtlensége, ne rontsunk még mi is rajta.

Tovább

HOGYAN ÉLJ TÚL EGY SZAKÍTÁST?

Egy szakítás feldolgozása mindig nagyon nehéz. Amikor egy kapcsolat véget ér, látszólag minden ugyanúgy megy tovább világban, mintha mi sem történt volna, miközben érzed, hogy a te életed éppen darabokra hullik. Nincs kedved megmozdulni, nincs kedved enni, igazából az is nagy erőfeszítésedbe kerül, hogy egyáltalán kimássz az ágyból vagy lezuhanyozz. Nem érdekelnek a jótanácsok, nem akarod ezredszer is meghallgatni, hogy jobbat érdemelsz nála vagy azt, hogy úgysem illett hozzád és így lesz a legjobb mindkettőtöknek. Mert te egyáltalán nem vagy benne biztos, hogy hogyan is fogsz felállni majd a padlóról és el sem tudod képzelni a napot, amikor már nem ő jut eszedbe minden sorozatról, zenéről vagy vicces Youtube-videóról.

TOVÁBB…