ÖNBECSÜLÉS FEJLESZTÉSE

önbecsülés fejlesztése

Vajon elég jók vagyunk? Időnként mindannyian feltesszük magunknak ezt a kérdést. És azokon a napokon, amikor valahogy jobban mutat a szánkon a rúzs, csinosabb rajtunk az amúgy nem feltétlenül előnyös miniszoknya és lelkes építőmunkások fütyülnek utánunk mindenütt az utcán: meg vagyunk róla győződve, hogy persze, hát hogyne lennénk jók. Önbecsülés fejlesztése? Ilyenkor úgy érezzük, hogy semmi szükségünk rá. A rosszabb napokon azonban egyáltalán nem vagyunk ennyire biztosak benne, hiszen csak azt látjuk, hogy ez a tusvonal bizony elkenődött, ez az M-es méret a próbafülkében már inkább L-es lenne és mikor melegítőben lemasírozunk a helyi kisboltba, annyira észrevehetetlenek vagyunk, mintha ott sem lennénk. A gond akkor kezdődik, amikor ez utóbbi napokból egyre több lesz és nekünk fogalmunk sincs, hogy mi is történt.

Nem tudjuk, hogy mi változott.

És mit is tehetnénk, hogy mindezt visszacsináljuk? A cikk témája az önbecsülés fejlesztése és ami mögötte van.

  1. ÖNUTÁLAT BEFEJEZÉSE

Megesik, hogy nem úgy alakulnak a dolgaink, ahogy azt előzetesen elképzeltük. Ilyenkor azonban ahelyett, hogy legalább annyi elfogadással és szeretettel fordulnánk önmagunk felé, ahogy ezt bárki mással szemben tennénk, elkezdjük utálni magunkat miatta. Ez az utálat abból fakad, hogy ahelyett, hogy megtanulnánk magunknak megbocsátani az apó tévedéseinket, újra és újra szembesítjük magunkkal a hibáinkkal. Mit tegyünk? Fejezzük be az önvádaskodást és tanuljuk meg mások kritikus megjegyzéseit helyén kezelni és levonni belőlük a számunkra építő következtetéseket ahelyett, hogy mindent magunkra vennénk és mások véleménye miatt magunkba zuhannánk. A múlton már úgysem tudunk változtatni, ezért teljesen felesleges sokáig rágódnunk rajta.

2. TÖKÉLETESSÉG HAJSZOLÁSÁNAK ABBAHAGYÁSA

Nincs azzal semmi gond, ha valaki a tökéletességre törekszik. De a maximalizmusunk gyakran ahhoz vezet, hogy soha semmit nem találunk elég jónak. Ha mindent beleadunk és akkor sem vagyunk képesek maradéktalanul örülni annak a sikernek, amit elértünk, akkor örök elégedetlenség vár ránk. Fontos, hogy törekedjünk a tőlünk telhető legjobbra, de lássunk, hogy ha hibát vétünk, az a tetteinket minősíti, nem minket, mint személyt.

3. TESTKÉPÜNKKEL VALÓ MEGBÉKÉLÉS

A negatív testkép nagy hatással lehet az önbecsülésünkre. Ha rémesen érezzük magunkat a bőrünkben, képtelenek leszünk magabiztosnak lenni az életünk egyéb területein. Éppen ezért fontos, hogy törekedjünk rá, hogy egészségesebben táplálkozzunk és többet mozogjuk, mert lehet, hogy sosem lesz belőlünk egy Irina Shayk, de az, hogy teszünk valamit önmagunkért, növelni fogja az önbecsülésünket és az önbizalmunkat egyaránt.

4. ÖNBECSÜLÉS FEJLESZTÉSE A MÁSOKHOZ VALÓ HASONLÍTGATÁS HELYETT

Mindannyiunknak vannak olyan ismerősei, akiknek látszólag minden bejött az életben: szárnyaló karrier egy nagynevű multinál, családi boldogság szőke gyerekekkel és külföldi vakációkkal és meseszép ház dupla kocsibeállóval és saját kertésszel. Mi pedig ezt látva mást sem csinálunk, csak azon merengünk, hogy mi vajon hol rontottuk el.

Feltesszük magunknak a kérdést, hogy mit kellett volna másképp csinálnunk.

Más egyetemet kellett volna választanunk? Másokkal kellett volna barátkoznunk? Más munkahelyen kellett volna elhelyezkednünk? De ezek nem a megfelelő kérdések. Tudnunk kell, hogy mindenki teljesen más életutat jár be, aztán ki egyik dologban lesz sikeres, ki meg másban. Annyit tehetünk, hogy egy életen át arra törekszünk rá, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki az éppen aktuális helyzetünkből. Ha ez sikerül, akkor a tudat, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk, növelni fogja az önbecsülésünket.

5. MEGFELELÉSI KÉNYSZER LEKÜZDÉSE

Az, hogy foglalkoztat minket, hogy mit gondolnak rólunk mások; teljesen normális dolog. Az azonban, hogy túl nagy figyelmet fordítunk arra, hogy mások kedvelnek, tisztelnek vagy utálnak-e minket, nagy károkat okozhat az önbecsülésünkben. Kell, hogy legyen egy olyan erős belső értékrendünk, ami szilárdan tartja magát a külvilág megítélésétől függetlenül. Kell, hogy megtanuljuk, hogy akinek elsősorban meg kell felelnünk, az nem más, mint saját magunk.

Az alacsony önbecsüléssel való megküzdés nem egyszerű feladat. De a fent említett tényezőkre való odafigyeléssel; a probléma sokkal kezelhetőbbé válik.

Ha azonban úgy érzed, hogy nem tudsz egyedül megbirkózni vele és szakmai segítséget szeretnél hozzá kérni, várlak szeretettel a tanácsadásaimon.

Vélemény, hozzászólás?